Az időről

Van egy jelenség, mely szinte napi szinten foglalkoztat, s ha megoldást nem is e kis írástól remélek (de), hátha elindul(gat) valami kis változás(ocska) az ügyben.

Kozmetikusként nagy kihívás számomra a késések, nem-eljövések, elfelejtődések kezelése. Talán az egyetlen terület, melyet az elmúlt évek alatt nem tudtam oly módon megoldani, hogy az mindenki számára megfelelő legyen.

Vendégként jogosan gondolhatja bárki, hogy te értem vagy, a kozmetika egy szolgáltatás, aminek része a kozmetikus készségessége, megértése, rugalmassága. S ez így is van. Úgy érzem, maximálisan meg is teszek mindent és bármit Vendégeim kényelméért: ha kell, munkaidőn kívül is rendelkezésre állok (nagyon korai vagy nagyon késői időpontokkal, last minute lehetőségekkel pl.), a kezelések során pedig figyelmem csak Vendégemre irányul.

Egy nagyon lényeges momentum azonban van ideát, a másik oldalon: fontos meghatározni, ki a Vendég? Nagyon egyszerűnek tűnik a válasz: bárki, aki szolgáltatásaimat kívánja igénybe venni. Nos... amennyire egyértelmű a válasz, annyira mégsem az. Itt szeretném feltárni ennek az alapvetésnek hibás voltát. A Vendég-kozmetikus viszony ugyanis egy kétirányú együttműködés. Én adom az időmet, tudásomat és figyelmemet, s ezért fizet a Vendég. Valószínűleg furcsa ezt így leírva látni, mert nem sokan gondoltak még bele, de: igen, én ebből élek. És nagyon szeretem a munkám.

Azonban nem úgy működöm, mint egy közért vagy például egy postahivatal. Nem jár alanyi jogon bárkinek és mindenkinek a figyelmem, az időm és a tudásom. 15 év távlatából (hálaistennek) lehetőségem van arra is gondolni, kivel dolgozom együtt szívesen. És egy olyan vendég (kisbetűvel), aki rendszeresen ellenszolgáltatás nélkül veszi el azt, amiből élek (az időmet és a figyelmemet), az nekem kárt okoz.... ugye érthető, ha így nem szívesen dolgozom vele együtt?

Amikor sorozatosan (azaz nem csak nagyritkán), valaki utolsó pillanatban lemondja az időpontját, jelzés nélkül nem jön el, én rettentő megértő vagyok. Igen tudom, van olyan embertípus, akinek folyton közbejön valami. És hidd el, nem haragszom, és megértem. Tényleg! Cserébe csak annyit kérek, Te is értsd meg: nekem ez a munkám, ebből élek. Nem lehetek saját magam ellensége azzal, hogy sokadik alkalommal is úgy teszek, mintha semmi gondot nem okozna az "elfelejtés", mert de, okoz.

Nagyon sok szakember ilyenkor különböző mértékű "rendelkezésre állási díjat" számol fel a következő alkalommal. Bevallom, én is elgondolkodtam ezen, bár nagyon barátságtalan megoldásnak tartom. Valamint -sajnos vagy szerencsére- úgy vagyok összerakva, hogy nem tudok pénzt kérni olyan munkáért, amit nem végeztem el. Inkább csak leírom ezeket a gondolatokat, hogy megértés születhessen "odaát".

Képzeld csak el: megbeszéljük az időpontodat előre. Aznap már reggel úgy mész munkába, hogy viszel egy plusz szendvicset, mert tudod, délután nem közvetlenül haza mész. Lehet, hogy a hajaddal, a sminkeddel vagy ruháddal is úgy készülsz, hogy kompatibilis legyen a kezeléseddel. Időben elindulsz a munkahelyedről, lehet, még futsz is a busz után. Pontosan megérkezel, azonban a kozmetika ajtaja zárva, bent sötétség, nincs itt senki. Nem érted, azt gondolod, biztos elnézted a napot, ellenőrzöd a naptárban, visszakeresed az sms-t, de nem tévedsz, tényleg most kell itt lenned. Hívsz telefonon, nem veszem fel. SMS-t/email-t írsz, nem válaszolok. Másnap sem. Őszintén! Akár egyetlen ilyen eset után szeretnél még hozzám jönni kozmetikába....?

Márai Sándor örökbecsű gondolataival zárom soraim, de hozzáteszem, én ennyire azért nem vagyok szigorú.

A várakozásról

Ha nem érkezik valaki a megbeszélt időben a találkozóra - legyen az nő vagy férfi, barát vagy idegen -, tizenöt percet várhatsz. Aztán menj el. S ha nem tudja magát jogos ürüggyel menteni, ne keresd többé az ilyen ember társaságát. Haragot vagy sértődést ne őrizz szívedben, mert ez méltatlan az emberhez. De ne nyújts többé alkalmat a másiknak, hogy megvárakoztasson. Mert az emberek nyegleségből és gyávaságból is sértegetik egymást. A várakoztatás is ilyen nyegle sértés.

Minden, minden dolgodban maradj másodpercre pontos. Nem lehetsz olyan fáradt, szomorú, kedvetlen, hogy az udvarias pontosság törvénye ellen vétkezzél. A pontosság nemcsak a királyok udvariassága, hanem minden felelős, rangját ismerő ember kötelessége. Elsőrendű ember az, aki érdek nélkül pontos. A lomha, a nyegle, a frivol ember mindig késik. Az ilyen ember végül is lekésik az élet nagy találkozójáról: önmagának megismeréséről.


Szeretettel,

Kata 

+36/209-755-372

zsolnaykozmetika@gmail.com